Úton van a Cziffra Központ Project: Romani Design – divatbemutató

Úton van a Cziffra Központ Project: Romani Design – divatbemutató

Az „Úton van a Cziffra központ” elnevezésű programsorozat célja, hogy megismertesse az országgal a Budapesten most épülő Cziffra Művészeti Központot, villanásszerűen – népszerű fesztiválokba illeszkedő koncerteken, bemutatókon keresztül -, bemutassa sokszínű programtervét, művészi hitvallását és küldetését. Az alapítók szándéka szerinte a Cziffra központ a magyar kultúra szerves részévé vált roma kultúra értékeit és sokszínűségét bemutató találkozóhely lesz, ahol romák és nem romák megismerkedhetnek a cigány kultúra nemzetiségi hagyományaival, művészeti örökségével és kortárs jelenével a képzőművészettől a könnyűzenén át a színpadi produkciókig. A Mesterségek Ünnepe örömmel látja vendégül e nemes szándékokat célzó programot, amelynek keretében színpadainkon találkozhatunk majd a Snétberger Központ ösztöndíjasaival, Sárközy Lajossal és zenekarával valamint a Romani Design különleges kollekcióival.

Romani Design

„Számomra a divat ugyanaz, mint írónak a szavak, festőnek a színek. A ruháimon keresztül tudom megfogalmazni önmagam és megteremteni azt a világot, amelyben szívesen élek” – vallja Varga Erika ötvösművész és tervező, a Romani Design ötletgazdája. Erika gyerekkorából, tradíciókövető családjából hozza magával a Romani Design, a magyar-cigány divatmárka termékeire jellemző változatos formákat és gazdag színvilágot. Küldetésének tekinti, hogy ezt az örökséget továbbadja és a divat segítségével teremtsen hidat kultúrák között. A divatbemutatón a legújabb Romani Design kollekció, a Vintage darabjai mellett a Romani korábbi ikonikus összeállításait is megcsodálhatják a látogatók.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás