„Meg kell nyernünk mindenkit, akit tudunk, mert csak közösen, általunk menthető át ez a kultúra a jövő számára” vallja Németh Hajnal Aurora képzőművész.
Aurora, a hagyományaink szerelmese, aki úgy tartja, ha csak az autentikust készítené, egy bizonyos réteghez tudna csupán szólni. Így aztán újragondol, átalakít és merészen párosít. Ruhakölteményeit mindennapos viseletnek is szánja és a hétköznapokon is bátran vállalja, hogy utána fordulnak az emberek. A tavalyi Mesterségek Ünnepén a FolkTrend divatbemutatón megcsodálhattuk darabjait és az idei rendhagyó eseményen is ott lesz.
A hagyományos átörökítése vagy a népi örökségünk a motívumok, anyagok eljárások tovább gondolt változata: ki erre, ki arra teszi le voksát. Te ez utóbbi mellett köteleződtél el. Miért?
A helyzet az, hogy csodálatos népi iparművészeink vannak, professzionális szakemberek és múzeumok, amik arra hivatottak, hogy reprodukálják a régit. Úgy gondolom, hogy ott nincs szükség rám. Az Iparművészeti Egyetemen pedig (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) tervezést tanultam, a tervezői szemléletben léteztem 5 évig és létezem mai is.
Azt látom, hogy azokat, akik szeretik a népit, táncolnak, népi iparművészek stb, már nem kell megnyernünk magunknak, hanem azokat kell megnyerni, akiknek semmi köze nincs ehhez a népi világhoz. Velük viszont nem lehet azzal kezdeni, hogy gyimesi népzene és sok keményített alsó szoknya, mert attól elszaladnak.
Ha elmegyek mondjuk Németországba és nyer a Bayern München, ott tízezrek vannak dirndlibe, helyi népviseletbe öltözve. Ami szintén tovább van mondjuk gondolva, tegyük hozzá, nagyon menő boltjaik vannak erre. Amikor én ezt az élményt átéltem akkor egyrészt borzasztóan szomorú voltam, hogy nálunk ezt bizony nem fogom tudni megtapasztalni sem Budapesten, sem másutt. Másrészt tudtam, hogy nekem valahogy azon kell dolgozni, hogy próbáljam az embereket meggyőzni arról, hogy belássák, hogy mennyire gazdag a kultúránk, hogy a viseleteink milyen nagyon különlegesek.
Tehát ez vezetett: tervezőként olyat létrehozni, amivel meg tudom győzni a népi kultúra kincseit nem ismerőket, a közömbösöket.
Akkor neked több ilyen sikerélményed is van, hogy nem csak megcsodálják megveszik a dolgaidat, hanem hogy behúzol embereket ebbe a világba?
Igen nekem szerencsére sok ilyen történetem van. Van például egy fantasztikus festőművész barátnőm, aki csak feketét hordott, és beleszeretett az egyik ékszerembe, amit Aurora zöldnek hívok, sárgás zöld. Azt, mondta hú de gyönyörű ezt meg kell vennem és onnantól kezdve elkezdett az ékszerhez illő sárga ruhákat csináltatni magának, egyre színesebben öltözni. Mindig elmondja, hogy ez az én hatásomra történt. Eljött a Feketetói vásárba is, ami ugye a népi mozgalomnak nagy központi viseletgyűjtő helye, vett magának eredeti brokátszoknyát, ezt átterveztette velem, hogy hordható legyen, kivettük a kötényfoltot, cipzárt raktunk bele. Én nem szeretek annyira belenyúlni valamibe, hogy úgymond megszentségtelenítsem, de olyan új életet szeretek adni a ruháknak, amivel a mai világban hordani tudjuk.
Kreációiddal tavaly részt vettél a FolktTrend divatbemutatón a Mesterségek Ünnepén – ez a Földművelődésügyi Minisztérium pályázata, amelynek a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezte a divatbemutató részét. Gondolom azok közül, akik most olvasnak minket, ezt sokan látták is. Mióta jársz rendszeresen a rendezvényre, mi neked a Mesterségek Ünnepe?
17 éve élek Budapesten, azóta mindig kijárok, de már előtte is, mikor még Győrben laktam sokszor jöttem. Mindig az volt a vágyam, hogy kiállítsak ott, persze akkoriban még más vonalon dolgoztam. Én hosszú évekig táncoltam, táncosként is óriási élmény volt ott fellépni. Ez és a Táncháztalálkozó volt nekem az év 2 legnagyobb népi ünnepe.
Volt lehetőségem kiállítani a Táncháztalálkozón is, annak nagyon örültem, aztán utána jött, amit mondtál, a Hungarikum díjasok bemutatója az Oroszlános udvarban. Majd kiugrottam a bőrőmből, hálás vagyok a lehetőségért.
És hogy emlékeznek-e rám? Az biztos, hogyha megjelenek valahol, akkor az emlékezetes pillanat, mert minden virágos, virágkoszorús, minden színes és díszes, nem hagyom hidegen az embereket.
Azt vallom, hogyha a népművészetből a hímzésekből, viseletekből inspirálódom, akkor nem nagyon tudok minimalista tervező lenni, legalábbis nem érezném magam hitelesnek. Persze más gondolhatja ezt máshogy, de az is a szívem vágya, hogy a mai minimalista öltözködés kultúrába, lakáskultúrába is vigyünk több színt, vigyünk több díszt, mert szerintem ez a lelkünket is feltölti. Úgy gondolom, hogy ha hordok magamon egy díszes hímzésmintát, akkor nemcsak én leszek ettől boldog és engem tölt el energiával, hanem azt is, aki rám néz.
Nálam betalált, mert ha rád nézek, ha megjelensz valahol, szinte tapinthatónak érzem az életörömöt benned és körülötted. Szándékos törekvés ez ezek szerint.
Igen, most, hogy ugye nagyon az online térben rekedtünk, indítottam is a karanténban egy játékot, „Vigyünk színt a karanténba” címmel, mert amíg otthon voltunk, nekem nagyon hiányzott, hogy kisminkeljem magam, meg más ruhát vettem föl, másként volt a hajam, hiszen nyilván a mosogatáshoz nem öltözöm talpig tüllbe.
Szóval a világ minden tájáról játszottak velem a nők: Toronto, Felvidék, Erdély, Florida és persze Magyarország. Felvették a kedves ruháikat, kisminkelték és megmutatták magukat a közösségi oldalon. Arról számoltak be mindannyian, hogy fantasztikus érzés volt, hogy végre volt miért felöltözni. Aztán a párjukat is bevonták, hogy fotózzon, sőt, egy torontói család mesélte, hogy szokást csináltak belőle a későbbiekben is otthon.
A Mesterségek Ünnepének idén a fejrevaló viseletek a központi témája. Ehhez kötődően kiírtak egy pályázatot is, hagyományos és újragondolt változatokat is várnak. A Te fejdíszeid igen hangsúlyosak és erőteljesek, fontos darabjai a kreációidnak.
Úgy kezdődött, hogy eleinte hátra tűztem a hajamba egy csomó virágot, de egyesével betűzködni nagyon macerás volt.
Aztán jött egy divathullám, hogy fesztiválokon elkezdtek koszorúkat hordani a csajok és végre lehetett virágos hajpántokat kapni. Akkoriban még nem készítettem őket. Majd egy karácsony utáni leértékelésen vettem egy zsák bársony bevonatú rózsát, melyeket fadísznek szántak eredetileg. Ebből készítettem el az első virágkoszorúmat, amit elöl hordok. Klassz volt, hogy ilyet is tudok csinálni, neki is álltam, mindenféle színben kerültek ki a kezem alól. Sok menyasszonyi fejdíszt is készítek ma már.
Majd elkezdtem utánajárni, hogy hogy lehetett ez régen, elmélyültem a főkötők és más fejrevalók világában. Ezekhez hozzátartoztak a hajtűk például és elkezdtem figyelni, hogy hol, mit, mikor viseltek.
Alaposan megváltozott a világ. Én szeretem, ha minden alkalomra kicsinosítjuk magunkat, mindig el szoktam mondani, hogy régen a vasárnapi korzóra is fehér kesztyűbe meg hatalmas kalapban, meg cilinderben mentek az emberek, nem kellett ahhoz különösebb ünnep. Nagyon bánt, hogy ma már a különleges alkalmaknak, ünnepeknek, színháznak, koncertnek sem adják meg sokan azt a tiszteletet, hogy díszesebben, ünnepien öltözzenek. Láttam már leggings-sportcipő öltözéket is a Zeneakadémián.
Sokan meg azért nem veszik fel a legszebb holmijukat, mert tartogatják. Majd, ha lesz egy jó alkalom fölveszem, majd máskor, majd, holnap. De az van, hogy nem tudjuk meddig van holnap, hogy meddig tart az életünk, és ha mindig várunk valamire lehet, hogy az nem is jön el.
Nagyon sok olyan megrendelőm van, aki azt mondja, hogy minden nap szeretnék virágkoszorúban járni, de nem merek, fölvenném a nagy ékszert, de nem merem. Sok ugyanis a rosszindulatú „beszóló”. Úgyhogy ezen is elkezdtem dolgozni, hogy aki eljön hozzám, annak először ajánlok egy kisebb, visszafogottabb ékszert vagy csak egy virágot a hajába – és miután rájön, hogy ez neki jól áll és sugárzik róla, hogy jól érzi magát, a környezete visszajelzi hogy azta mi történt veled, gyönyörű vagy, akkor elkezd bátrabb lenni.
Regényeket tudnék írni arról, hogy mennyi negatív beszólást kaptam már. Ha foglalkoznék ezzel, akkor soha többé nem mennék ki úgy az ajtón, ahogy én szeretnék kinézni.
A koszorúkon kívül milyen fejéket készítesz még?
Szeretek fémmel dolgozni, így hajtűket, tűket kreálok és megjelenítem rajtuk a hímzés mintákat. Most csináltunk matyó rózsa mintás hullámcsatokat, 6 cm az egész, el lehet oldalra tűzni a hajat vele, ezüst színben kérték eddig és nagyon népszerű lett.
Picit nagyobb a francia csat. Ugye régen elképesztő fonások voltak a hajakon, és a konty közepébe raktak vagy szaruból faragott fésűt, vagy pedig gyönyörűen megmunkált csatot, én ezt is szeretném tovább vinni.
Ezekre is vonatkozik, amit az öltözékekre mondtam, hogy úgy tervezem őket, hogy maximálisan hordhatóak legyenek. Hiszen meg kell nyernünk mindenkit, akit csak tudunk, mert csak közösen, általunk menthető át ez a kultúra a jövő számára.