A sárközi nők fejdísze a születéstől a halálig

A sárközi nők fejdísze a születéstől a halálig

Minorits Jánosné, Szűcs Julianna, – akit férje átnevezett Jutkának, úgyhogy a legtöbben így szólítják – minden sárközi népviselet legfőbb tudója. Sárközben született, nőtt föl és itt él a mai napig. A térség legjelentősebb népi iparművésze. A gyűjtésen, restauráláson, saját készítésű ruhákon és szőtteseken kívül, híressé tették fejdíszei is. A Mesterségek Rendhagyó Ünnepének kiemelt témájához kapcsolódva, most ez utóbbiakról mesél röviden. De megoszt velünk, az egykézéshez kapcsolódó igaz történetet is. Akit kíváncsivá tesznek a lejegyzettek ismerkedjen meg Jutka Sárközi népviselet című könyvével is, vagy látogasson el egy előadására.

Fékötő, csipkésre fésült haj és tornyos nagybársony

A sárközi nők fejdíszét meghatározta a családi állapotuk. A csecsemők fejdíszét fékötőnek nevezték. A kislányokét rózsaszín vagy fehér selyemből készítették és szalagokat gyöngyöket varrtak rá. A kisfiúkét fehér vagy világoskék selyemből varrták, ugyanúgy díszítették szalaggal, gyönggyel. Ezek persze az ünnepi fékötők voltak. Hétköznap, hűvösebb időben flanelből, vagy kartonból készítettek fékötőket. Érdekes, hogy nem főkötőnek mondták. Az asszonyok fejdíszét főkötőnek mondják, a gyerekekét fékötőnek.

Mikor már hosszabb haja volt a kislányoknak akkor tarkón egy ágba befonták, a végére szalagot kötöttek. Vagy a tarkón elkezdték fonni a hajat, majd kétfelé vették, tovább fonták és a két ágat a fejtetőn koszorúba átfogták, fölkötötték és a fonás elé fekete bársonyszalagra gyöngyöt, vagy arany fejes peremet varrtak, és a fonás elé kötötték. Ezt tették a csipkésre fésült haj elé is, amit szappanos vízzel készítettek a lányoknak.

A lányok az 1800-as évek végén még tülkös pártát viseltek, amit csücskös pártának is neveztek, öt-hét tülök vagyis csücsök volt a tetején. Ezt arany, ezüst szálakkal vonták be, de úgy, hogy az egészet beborították.

 

Később ez elmaradt. Mégpedig azért, mert a református pap látta, hogy a katolikus lányok fején színes virág is van, meg fehér mirtuszkoszorú, amikor esküdtek, mert ez ugye a menyasszony fejdísze is volt, és megkérte a sárközi asszonyokat, hogy a lányok gyönyörű, színes ruháihoz, készítsenek inkább ilyen színes pártákat. És hát valóban készítettek is, ugyanis voltak itt koszorúkötők. Ugye ezeket a koszorúkötőket még Mária Terézia hozta, Németországból jöttek be, és az asszonyok tőlük rendelték ezeket a gyönyörű pártákat.

Az volt a kívánságuk, hogy színes virágokból álljon és kikötötték, hogy legyen benne: mirtusz (ez fehér bogyó), rezgők, valamint megkövetelték, hogy ibolya, gyöngyvirág és kéknefelejcs, ez a három virág, vagy ezekből egy-kettő is tündököljön a koszorúban, hiszen ezek nagyon kedvesek, kedveltek voltak a Sárközben. Ez volt a lányok menyasszonyi fejdísze is, ebben esküdtek: a tornyos bársony két részből állt, a hármas nagybársony pedig háromból. Majd később kitalálták, hogy tesznek rá fehér virágokat is, és így lett a menyasszony fejdísze egy kicsit fehérebb. Később teljesen kifehéredett.

A lányoknak csipkés hajat is készítettek, ami szappanos vízzel készült, a falukban voltak mindig asszonyok, akik készítették ezeket a gyönyörű szép csipkés hajakat. 

 

Aztán az esküvő után az új menyecske fejdísze, az 1900-as évek elejéig, tekerődzös, bíboros, kontypántlikás főkötő volt. Volt egyszer a fekete anyagra fehér fonállal hímzett, gyönyörűszép parittya főkötő vagy szabott főkötő, ezt pántlikázták, a tarkót egészen befedte a pántlika. Majd egy gyönyörű fehér bíboros anyaggal beborították. Erre került a három-három bíbortű jobb és baloldalt a halántékon, majd hátulra a csafring. Baloldalt pedig a szív tájékára a színes bíborvég hímzés. Ezt a fejdíszt, ebben a formában az újmenyecske az első gyerek születéséig viselhette. Amikor megszületett a gyermeke, a bíborcsafringot, hátpántlikát, ezeket mind le kellett szedni, csak a főkötő és a kontypántlika maradhatott a fején. Hát ezért van az, hogy a nők családi állapotát lehetett tudni. Nincs gyermek még ezt viseli a fején. Van gyermek már ugye nincs a fején.

És a lányok és az asszonyok, hétköznap kendővel kötötték be a fejüket. Vékony selyem, kangárnak is mondták, kangárszövetnek, meg ugye a színesek a ternokendők. Aztán a selyemkendők, a rostos selyemkendők, azok már ünnepi fejkendők voltak.

A lányoknak a kendőkötése annyiban különbözött az asszonyokétól, hogy amikor szépen megkötötték hátul, a lányok kendője sarka kívül lógott a kötés fölött, az asszonyoké pedig le volt kötve. Aztán már utána az élete végéig kendővel kötötte be a fejét az asszony.

Fejdíszek szerte a világban

Én magam 1995-ben készítettem az első hármas nagybársonyt. Míg Őcsényben a hármas nagybársonyt szerették, meg Sárpilisen is, Decsen már a tornyos bársony ment. Tehát érdekes, hogy minden falu jóformán, mind az öt sárközi falu másként öltözött. Egy a formája a viseletnek is, a fejdísznek is, de voltak különbségek, úgyhogy nagyon jól tudták a sárközi asszonyok, ha elmentek Szekszárdra a piacra, hogy ki decsi vagy alsónyéki vagy sárpilisi.

Az évek során 67 darab menyasszonyi fejdíszt készítettem. Ebből Párizsban található egy darab, Németországban meg a New Yorki Magyar Házban szintén egy darab. Állandó kiállításom van Japánban és Olaszországban.

Megtörtént Sárközben

Az egykézés nagyon rányomta a bélyegét a vidékre, egy gyerek születhetett, a második nem volt kívánatos, hogy ne aprózódjon a vagyon. Már a bölcsőben kiszemelték a menyasszonyt, vőlegényt, nagy volt a komaság, a gazdagok mondták egymásnak, hogy na neked lányod van, nekem fiam van, majd felnőnek, megesküdnek összeházasítjuk őket és még nagyobb vagyon lesz. Nahát így történt az egyik alkalommal is, hogy a fiatalokat összeházasították. Rendszerint a férfi ment vőnek a házhoz, tehát a nő szüleinél laktak, mert több generáció élt együtt akkoriban.

Hát a fiatalasszonynak bizony nem köllött az ura és mikor este hát le köll feküdni, ő nem megy. Az anyja mondta neki, hogy kislányom hát menj be feküdj az urad mellé. Nem megyek, megyek a szüléhö’ aludni. El is ment. Ez így ment, napról napra, estéről, estére. Egyik este is mondja az anyja neki: hát kislányom menj be má’ az urad mellé, feküdj mellé. A leány mérges lett, megfordult, azt mondta: menjen be, feküdjön be mellé kied, hát kied választotta.

Mesterségek Ünnepe

Először 1997-ben voltam, nagyon szerettem odajárni. Szőttem, fejdíszeket készítettem. Meg legtöbbször én vittem a kenyeret a kenyérszentelésre a Beréti Pistivel (Beréti István fafaragó népi iparművész-a szerk.), ő székely ruhába én sárközibe beöltözve, mi vezettük föl az ország összes mesterét, vonultunk a tűző melegben, fárasztó is volt, de jó volt, szép volt. 12 alkalommal voltam a Mesterségek Ünnepén. Voltak vevőim, akik, minden évben visszajöttek. Nagyon jó társaság volt a Tolna megyeiekkel, szóval összetartó csapat és én szerettem köztük lenni.

A fényképek Minorits Jánosné: Sárközi népviselet c. könyvéből és magántulajdonból valók

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás