A Magyar-Török Kulturális Évad alkalmából idei díszvendégünk Törökország. A látogatók találkozhatnak ebru művésszel, lefkarai hímzővel, csempekészítő mesterrel, hímzőkkel, üvegművessel, fajátékkészítővel, nemezkészítővel, yemeni készítővel, rézművessel, bábkészítővel, imafűzérkészítővel, babakészítővel, szövővel és kalligráfus mesterrel. 

A török kézművesek a Török Köztársaság Kulturális és Idegenforgalmi Minisztériuma és a Yunus Emre Intézet közreműködésével érkeznek a fesztiválra.

 

Bábkészítés

A bábjáték egyfajta improvizált színdarab, amelyet élő színészek adnak elő egy közönséggel körülvett térben, egy bizonyos témában, írott szöveg használata nélkül. Bár a játék főként szavakra épül, a mozgások és reakciók is fontos szerepet kapnak benne.

A bábjáték, ami törökül babát jelent, és Anatóliában ma olyan neveken használják mint korçak, kudurcuk, kaburcuk, koğurcak, kaurcak, lubet stb. az egyik legrégebbi színházi játék. A színdarab, amelyet számos török törzs saját egyszerű technikájával ad elő, és a török városokban a 17. század óta bábszínházként ismert színdarab, az anatóliai falusiak körében olyan elnevezésekkel terjedt el, mint „beb, çömce gelin, karaçör”. A bábjáték a mindennapi életből meríti témáit, és a 14. század óta játszák.

Mester: Mehmet Tahir İkiler

 

Csempeművészet

A csempeművészet (çini), egy hagyományos török művészet. A 16. században érte el csúcspontját az İznik csempékkel, amelyeket leginkább belső és külső dekorációs célokra használtak építészeti építmények, például mecsetek, pavilonok, paloták, szökőkutak és szentélyek díszítésére. A csempe készítéséhez kvarcot, üvegport, és agyagot használnak. Ezeket az összetevőket megsütik, őrlik, egy masszává gyúrják, és végül a különböző szakaszok után az égető kemencében kiégetik. A csempekészítés művészete két kategóriába osztható: falicsempék (Kaşi), és használati kerámia (Evani). A használati kerámiá fő típusai közé tartoznak a tányérok, vázák, bögrék, tálak, kancsók, csészék és hasonló tárgyak.

A “Hagyománys Csempekészítés”, amely fontos része az ősi török kultúrának, Törökország nevében felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára.

Mester: Özlem Emine Çağlar

 

Ebru – A török márványpapír művészete

A márványozás egy hagyományos művészeti forma, amely egyedi technikákat és színeket használ a tálcán lévő víz felszínén kialakult minták papírra történő átviteléhez.

Az ősi török kultúra fontos eleme, a márványozás művészete 2014. november 27-én „Ebru, török papír díszítőművészet” néven felkerült az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

Mester: Devrim Güngör

 

 

Fa játékok készítése

Az anatóliai népi játékok általában természetes anyagokból és egyszerű technikával készülnek. A kerekeket általában kerek darabok vágásával készítik a gyermekek számára. Ezután nagyméretű építőszögeket vagy drótot fűznek a kerekek közé, hogy autókat készítsenek belőlük. A járművek mellett a fából készítenek még csúzlit, íjat és nyilat, pörgettyűt, bölcsőt, csörgőt és hasonló hangkeltő játékokat is. Törökország első bejegyzett játékai, amelyeket az isztambuli Eyüp kerületből való származásuk miatt „Eyüp játékok” néven ismertek, általában fából készültek. Ezek a játékok, amelyek a 17. századból származnak, és Evliya Çelebi híres útirajzában is szerepeltek, magukban foglalják a fából készült bölcsőket, szultáni csónakokat, madár- és tükörhintókat, valamint a lányoknak készült miniatűr háztartási eszközöket, például szekrényeket, székeket és zsámolyokat.

Mester: Kutluhan Türker

 

 

 

 

 

 

Hímzés és Tűcsipke 

A tűcsipke a kötés és hímzés egy fajtája, amit színes selyem-vagy pamut fonallal készítenek a fejkendők és zsebkendők szélének, illetve különböző ruhadarabok elejének, gallérjának, ujjának és szegélyének díszítésére. A használt eszközöktől függően a csipkének több fajtája is van, például horgolt csipke, tűcsipke, és hajtű csipke; a felhasznált anyagtól függően lehet viasz csipke, gyöngyös csipke, bojtos csipke, gubócsipke és rongycsipke.

A lányok általában fiatal korukban tanulják meg a csipkeverés művészetét a családjuktól és a szűk baráti körüktől. A csipkeverés gyakran megtalálható a hozományukban. A kézműves csipkék felhasználási területei, amelyek elegáns kivitelezésükkel, színeikkel és motívumaikkal továbbra is figyelmet keltenek, az ágy-, asztali- és dohányzóasztalkészletektől a ruházati kiegészítőkig széles skálán megtalálhatók.

Mester: Aynur Serinkan

 

Imafűzérkészítés

Az imafüzér egy bizonyos számú gyöngyből álló füzér, amely az ismétlődő cselekvések számlálására szolgál. A gyöngyök különböző fémekből vagy anyagokból készülnek, és a felhasznált alapanyag típusa alapján kapják a nevüket. A különböző kövek mellett szarvakat, borostyánt, csontot, fogakat, gyöngyházat, fakérget, üveget, egyes gyümölcsmagokat és fákat is felhasználnak a gyöngyök gyártásához. Az olajbogyómagból készített gyöngyökhöz a vadon élő olajfákról nyert olajbogyómagokat használják. Miután az olajbogyómagokat alaposan megmosták, néhány napig száradni hagyják őket. Amikor a magok eléggé megszáradtak, csiszolópapír segítségével megcsiszolják őket, és a közepüket átfúrják. Ezután a magokat egy madzagra fűzik fel. Az imagyöngyök készítésénél a gyöngyöket faragásokkal vagy drágakövekkel és fémekkel díszíthetik.

Mester: Turan Erdiren

 

 

Kalligráfia

A kalligráfia a művészi írás művészete. A kalligráfia művészetében a betűket és a szavakat bizonyos harmóniában írják. Az ilyen harmóniában írt szavak esztétikus és kellemes látványt nyújtanak. Bizonyos szabályok keretein belül a kalligráfia a szavak művészi formában történő papírra vitelének művészete.

A földrajzi és kulturális környezettől függően a kalligráfiának különböző típusai léteznek. Megkülönböztetünk például japán kalligráfiát, európai kalligráfiát, vagy török kalligráfiát.

Mester: Fatih Çelik

 

 

Lefkarai hímzés

Lefkara, egy egyedülálló hímzés típus Észak-Cipruson, amely helyi lakosok által készített csipke és a hímzés kombinációja. A lefkarai hímzés geometrikus és történelmi motívumokból áll, és csak fehér és zöld (ekrü) színű fonalat használnak a készítéséhez. A lefkarai hímzés a kelengye és az otthoni dekoráció fontos része. Ezeket a hímzéseket asztalterítőkön, ágytakarókon, függönydíszeken és ruhák díszítéseként használják.

Mester: Pembe Kazan

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemezkészítés

A nemez, aminek ősi és mély gyökerekkel rendelkező történelme van, többezer-éves szokásokon keresztül a Hunoktól a Göktürkökig, a Seljukoktól az Oszmánokig öröklődött egészen napjainkig.

A nemez egy durva anyag, amely a természetes gyapjú szövése helyett annak ütéséből készül. A nemeznek, amit nap mint nap használtak sátrak burkolására, kepenekként, padló burkolására, ruhadarabokhoz, eszközök hordásához, napjainkban már szélessebb körben használják, beleértve a kiegészítőket és művészeti alkotásokat.

Mester: Aynur Yüce

 

Népviseleti babakészítés

Az anatóliai nők sokszínű ruházata az általuk készített babák ruházatán is tükröződik. A fejdísz és annak megkötésének módja, a kötény, a shalwar, három szoknya, alsónemű, kötött zokni és kiegészítők is annak a régiónak az általános jellemzőit mutatják, ahol készültek. A Kayseri-Soğanlı baba, az Ardahan-Damal baba, a Muğla-Milas-Çomakdağ baba, a Tokat-Nebiköy baba a legismertebb törökországi babák közé tartoznak, amelyek a legjobban tükrözik az adott régiónak a női viseletét, ahol készültek.

Mester: Saliha Tokat

 

Rézművesség

A rezet, amelynek fontos szerepe van az anatóliai emberek életében, kovácsolás, mázazás, öntés (olvasztás), és préselési technikákkal dolgozták fel és tették használhatóvá, díszítésre alkalmassá. A mindennapi életben fazekakként és serpenyőkként (tálcák, kancsók, kávéfőzők, köpülők, vödrök stb), díszítő ékszerekként, építészeti szerkezetekben (ajtók, ajtó dekorációk), dekorációs tárgyakként, sisakokként és sok másként ötvözetként használják. A rézművességet a mesterek szaktudásukon keresztül őrizték meg, és az élet számtalan területén használják a mai napig.

Mester: Ertuğrul Üzümcü

 

Szövés

A szövés bármilyen szövet, kötés, kárpit, szőnyeg, szőnyeg, zili, jicim, nemez, kolan stb., amelyet fonással vagy más módon fonallá alakítva, vagy a szálak különböző módszerekkel történő egymáshoz rögzítésével egy egészet alkotva nyernek. A hagyományos török népművészetből származó szőttesek nyersanyagait gyapjúból, mohairból, pamutból, hajból és selyemből biztosítják.

Általában fából vagy vasból készült szövőszékeken szövik az anyagot. A szövés olyan kézművesség, amelyet ősidők óta folytatnak Anatóliában, a legtöbb régióban megélhetési forrást jelentett és jelent ma is.

Mester: Selahattin Kaçanoğlu

 

Üvegművészet

Az üveg műhelyben az üveget, ami akár az 1200℃-ot is elérheti olvadt állapotban, fém vagy fa eszközökkel formázzák. Az olvadt üveg ezen tulajdonsága, hogy folyékonnyá válik, megengedi, hogy három-dimenziós szobrokat, funkcionális termékeket, rendkívüli formákat, építészeti dekorációkat, világítási dizájnokat és különböző formákban művészeti produkciókat készítsenek belőle. Az első üvegműhely létrehozása III. Selim (1789-1807) uralkodásának idejére vezethető vissza. A forró üvegműhely másik elnevezése az üvegfúvó műhely. Üveg feldolgozási módszerek új technikák létrejöttét kényszerítették, és egyre fontosabbá válik az üveg. Az üvegművészet fontossága a mesterek által az üvegből létrehozott alkotásokkal napról napra növekszik.

Mester: Tuluğ Sepet

 

Yemeni készítése és bőrfeldolgozás

A Yemeni egy sarok nélküli, nagyon egészséges cipő, piros vagy fekete bőr felsőrésszel és bőr talppal. A Yemeni főként két részből áll, a gönből és az előlapból. A jemeni jellemzői: nem okoz lábszagot, lehetővé teszi az izzadság elpárolgását, és a test statikus elektromosságát a talajba vezeti le, így biztosítva pihenést.  

A bőr és a bőrtermékek különleges helyet foglalnak el a török kézművességben, amelynek több ezer éves történelme van. A bőrfeldolgozás és a feldolgozott bőr használata a mindennapi élet számos területén akkor kezdődött el, amikor a nomád életből a letelepedettebb életmódra áttérő emberek saját tárgyakat kezdtek készíteni. A bőrkészítés leggazdagabb példáit a szeldzsuk és az oszmán korból találjuk.

Mester: Mehmet Orhan Çakıroğlu