Idei díszvendégünk Csehország lesz, a strážnicei székhelyű Nemzeti Népművészeti Intézettel (Národní ústav lidové kultury) együttműködésben csehországi kézműveseket fogadunk. A kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: többek között szövéssel, kékfestéssel, ütőfakészítéssel, hímzéssel és gyapjúfeldolgozással ismerkedhetnek meg a látogatók.

František Joch Stražnicében egy igazi kékfestő családba született bele. Nagyapja és apja feleségükkel az otthoni műhelyükben együtt nyomtatták és festették a vásznat, amely – mint a három morvaországi műhely egyike – 1951-ig működött, amikor is kénytelen volt bezárni. Később a műhely az Uherské Hradiště városában működő körzeti üzem része lett. Frantisek édesapja volt a felelős a műhely vezetésével, ahol fia a tanonckodását töltötte, és elsajátította a mesterséget apjától. Apja halála után František lett a műhely vezetője.

A stražnicei műhely egyedülálló a többszínű festéssel, amely sehol máshol nem fordul elő Csehországban. Kialakulása a 20. század elejére nyúlik vissza, amikor a festők különböző kémiai színezékek alkalmazásával elkezdték a mintás, zöld, vörös, barna és sárga nyomatok készítését. A stražnicei műhelyben különösen a sárga-kék nyomás terjedt el.

Zdeněk Kubák Počátky községben, a strmilovói szövők nemzedékének negyedik fiaként. Dédnagyapja, nagyapja és apja a házi szövőműhelyben dolgozott, amelyet az 1950-es évektől a Népművészeti Manufaktúra Központ igazgatott.
Zdeněk szisztematikusan megtanulta a gyártás minden részét – a fonal előkészítésétől kezdve a nagy mechanikus szövőszéken történő szövésig. Még az új modellek tervezését és technikai feldolgozásának ismeretét is elsajátította. Az előbb említett tapasztalatokat gazdagon hasznosította, amikor átvette a műhelyt, és a nővérével együtt kezdte el vezetni azt.
A múltban a gyapjú- és díszítőszövetek teljes volumenű termelése Kubák műhelyében készült Strmilov faluban. A kortárs választék teljes mértékben folytatja a hagyományt, és az ügyfelek kérésére a műhely számos gyapjú ágytakarót és stólát, pamut takarót, teakendőt és asztalterítőt készít. Az egyediséget nemcsak a minták minőségi tervei határozzák meg, hanem a gyártási technika is, amely magában foglalja a fonal előkészítésének teljes folyamatát – a gyapjú tisztítását, fésülését és fonását. 
A szövés nagy mechanikus jacquard szövőszékeken történik, amelyek önmagukban is technikai műemlékek. Kiváló állapotuknak köszönhetően a minták széles skáláját lehet rajtuk szőni, ahogyan azt az adott minta megkívánja.
Marie Pyrchalová – Zubříi fehérhímző
Marie Pyrchalová a Zubří-ban híres helyi „fehér hímzés” készítője. Már nagymamája Ludmila Juřčová is elismert hímző volt. 1984-ben kezdett megismerkedni ezzel a típusú technikával és 2000 óta vezet önálló képzéseket, melyen már több százan vettek részt.
Több munkáját is díjazták Csehországban és külföldön is. Rendszeresen vannak kiállításai Zubří-ban, Vamberk-ben, Prágában és Brnoban, de alkotásait már Kiskunhalason vagy Alençon-ban is meg lehetett csodálni.
A zubříi fehérhímzést (zuberská) hagyományosan népi ruhákon használták, mint blúzok, fejfedők, keszkenők, valamint otthoni textileken és különböző kiegészítőkön is alkalmazták, melyeket a 20. század elején Bécsbe is exportáltak.A zuberská a hímzés rengeteg mintával dolgozik, amelyek esztétikai hatása a fény és árnyék változásán alapul, amelyet a fonalak vágásával és húzásával lehet elérni.





Miroslav Urban igazi szövőcsaládból származik. Szülőhelye, Malá Vrbka a jól képzett szövőmesterekről volt híres, mint a szomszédos falvak: Kuželov és Hrubá Vrbka is. Miroslav nagyapja, František Urban a helyi szövők egyike volt, aki egész életét a szövés mesterségnek áldozta. A többi kézműveshez hasonlóan főként kendervásznat készített. Hagyományosan a Horňacko néprajzi térségben a szövők durva vásznat és finom vászon- vagy sávolyszövést készítettek. A szöveteket ruházati cikkek – férfi és női ingek, férfi kötények, vászonnadrágok (třaslavice), női alsószoknyák (rubáč), sálak, kendők, négyszálas kendők, különböző otthoni és hálószobai textíliák – asztalterítők, ágyneműk, saroklepedők, párnahuzatok és díszes törölközők – készítésére használták.
A hagyományos vászon mellett činováť – szőtt mintás szöveteket – is szőttek. Ez a tábla használatával történő szövésfajta széles körben elterjedt egész Kelet-Európában és a Balkánon is, de csak Horňacko-ban dokumentálták.
Miroslav len-, kender-, pamut- és gyapjúszálakat használ a szövés során. A hagyományos népi ruhadarabokon kívül, mint például a női rövid ingek, a férfi szövött kötények, a vászonból készült szoknyák és a széles vászonnadrágok, a činovat szöveteket párnahuzathoz, különböző terítőket és törölközőket is készít. Több női ingminta készítését is elsajátította.








