Ceglédi Alkotók Népművészeti Egyesülete

Ceglédi Alkotók Népművészeti Egyesülete

Elhelyezkedés a rendezvényen belül: Hunyadi udvar

Térképen: citromsárga

Műhelyek felsorolása: szappanfőző

 

Ceglédi Alkotók Egyesülete

Elnök: Détári-Lukács Ágnes

2001. április 23-án alakult azzal a céllal, hogy városunkban biztosítsa a képző és iparművészek, amatőrművészek, népművészek, népi iparművészek és kézművesek harmonikus együttműködését, szakmai fejlődését. Azóta már nemcsak városunkban, hanem az ország különböző helyein is ismerik a tagok munkáit.

Mindemellett fontos feladatának tekinti és igyekszik részt vállalni városunkban a művészeti önképzés lehetőségeinek megteremtésében, a vizuális és tárgyalkotó kultúra népszerűsítésében minden alkotó részére.

Ennek eredményeként a kézműves szekció Détári-Lukács Ágnes vezetésével játszóházat és babajátszót működtet, jeles napok és városi rendezvények alkalmával. A képző művész csoport rajzköri tevékenységet szervez heti rendszerességgel diák és felnőtt csoportoknak.
Kézműveseink között 4fő népi iparművész van, Botlik Mária szalmafonó, Jancsovics Imréné szövő, Három Henrietta kosárfonó és Marton László lószőrékszer készítő.

Mesterségek Ünnepén 2006-tól vesznek részt.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás