Martenica Táncegyüttes

Martenica Táncegyüttes

A Martenica Együttest 1982-ben a „Ki Mit Tud? televíziós vetélkedőre készülve alapítottuk. A balkáni táncházakból már ismertünk néhány bolgár táncot, de a komoly tanulás akkor kezdődött. Nem sejtettük, hogy ezzel egy nagysikerű amatőr együttes jövőjét alapozzuk meg. az első év elszánt munkája örök mérce a Martenica előtt. Szerencsénk volt, hogy a tehetsg mellé szorgalom is társult: 1983-ban megnyertük a „Ki Mit Tud?”-ot. A siker további lendületet adott, s innen az együttes pályája felfelé vezet. Hazai fellépések után egyre gyakrabban, egyre többet utaztunk külföldre, miközben a bolgár táncok széles repertoárját vettük fel az együttes műsorába. A Palma de Mallorca-i Néptánc Világfesztiválon elnyert fődíj, a bulgáriai fesztiválokon való szereplések jelentették a 90-es évek csúcspontjait.
2002-ben a Magyar Művelődési Intézet a „Pro Cultura Minoritate” dajjal tüntette ki az együttest. 2007-ben Szófiában adtunk műsort, ahol megalapításunk 25. évfordulóját a bolgár állami hivatalok, minisztériumok, táncegyüttesek képviselőivel közösen ünnepeltük. Mind az együttes alapítói, mind jelenlegi tagjai nyitottak a Balkán teljes folklórja iránt. A görög, szerb, macedón és román táncok felől közelítettünk a bolgárhoz, a balkáni kultúra nem ismer határt. Bulgária fekvése, történelme és a határ menti népekkel való kapcsolódása miatt lehetőség nyílik arra, hogy észrevegyük a hasonlóságot és különbséget a balkáni népek folklórjában. Ennek a gazdag táncvilágnak a megismerésében számos neves, elismert bolgár koreográfus segített munkánkat. Természetesen mi magunk is több alkalommal barangoltuk be Bulgáriát, hogy személyes élmények révén minél több és autentikusabb ismerethez jussunk. A Martenica számunkra egy igazi sikertörténet, amire végtelenül büszkék vagyunk. Magunk erejéből sok-sok munkával és a bolgár táncok iránti elkötelezettséggel egy olyan értéket hoztunk létre, melyet a szakma és a közönség is elismer és szeret. Szakmai sikereink mellett legalább annyira fontos számunkra az emberi kapcsolatok gazdagsága. Egy olyan együttes tagjai vagyunk, ahol igazi barátokra lelhetünk. A közösen elvégzett munka, a fárasztó próbák és az átélt sikerek jól működő közösséget teremtettek. Nagyszerűen érezzük magunkat és szeretjük azt, amit csinálunk.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás