Kitárt örömmel készül a reggel az ünnep
minden napja idején.
Fény csendül a várfalakon, mohás köveken,
kanyargó utakon – tűnik a harmat,
muzsikál a szél halkan hívogatón,
várva az arra járót,
csendességre, mesére, játékra,
fűben heverésre.
Mit lehet itt csinálni? – kérdi az arra járó kíváncsi készséggel?
Ó, sok mindent!
Lehet
követ vizezni,
a cseppek perdülését nézni,
teknőben ringani-ringatni,
kukoricából kutacskát építeni,
szekérkézni,
szoknyát pörgetni,
koszorút kötni,
selymet lengetni,
együtt muzsikálni,
főzni, mosni,
teregetni.
Gyere, előbb nézzünk szét máshol is, aztán visszajövünk! – hangzik a szó szelíd-engedőn,
s már játszanak is mind –
kicsik és nagyok –
a gyermeki lét
kortalan
csodájában
összeérve.
Egy napon üzenet érkezett – fénylő kedvű
„Az én kislányom már mindent kimosott nálad a játszóban, amit csak ki lehet mosni..”
– Igen, emlékszem a kicsi lányra! Esztendőről esztendőre újra és újra, öreg teknőben, két fa között, lepkeszárnyú vásznak alatt mosott, teregetett szorgosan.
A
fák,
azóta
az égig
érnek
derekukat már
alig éri át
a szárítókötél
– Én vagyok az, sok éve – mutatott egy fotót mosolyogva – állt a délutáni fényben és megsimogatta az öreg teknőt. Csillogott a víz, suttogtak a levélkék. Zendül az ünnep.
Szél muzsikál,
peregnek az aranyos búzaszemek
s kő-között kézzel tört magocskákból,
ki-ki a maga lisztjét vízzel szelídítve
formálja a tésztának valót.
– Ebben a kicsike kemencében készül
majd a laska? – A kérdés helyén való,
hiszen a füstölgő kéményű aprócska
sárkemence alig nagyobb, mint két tenyér!
– Igen! Ebben bizony!
Mind, ami háromszor három szem
búzából való!
Röppen a mese, zendül a játék, élesztik
hát a tüzet kicsi ujjnyi fával, izzítva-,
fújva a parazsat, hiszen tenni kell
annak, ki kóstolni szeretne.
Egy kicsit had álljak ide! – kérik újra és újra az arra járók.
Álldogálnak kevéskét, aztán lekuporodnak rongybabák, ládikók, kavicsok, edénykék közé, ki így ki úgy, hogy lehunyt szemmel magába szippantsa a csendet.
Átölelő, ringató álomidő – a teremtett világ és az apró gyermek játék-öröméből szerteáradó béke, ami az esztendők során olyan sok felnőttet elringatott már a fehér csipkés sátor alatt, az erdők – mezők színe-virágát kerekre-szőtt gyapjútakarón.
Környei Alice a babás foglalkozások és játszók nagymestere.
fotók: Burovincz Janka
szöveg: Környei Alice