Hencidától Bonchidáig kert – táncház, folkkocsma, felnőttmegőrző

Hencidától Bonchidáig kert – táncház, folkkocsma, felnőttmegőrző

A Mesterségek Ünnepének új helyszíne

Kell egy hely, ahol a felnőttek is megpihenhetnek, hűsíthetik a vásár forgatagában kitikkadt torkukat, táncolhatnak, nótázhatnak, mulathatnak, játszhatnak. Minden nap más-más zenekarok, táncosok, énekesek, mesemondók gondoskodnak arról, hogy az itt magunkhoz vett lelki és szellemi táplálék ugyanolyan nemes legyen, mint a kézműves mesterek vásárfiája.

A helyszín házigazdája Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, történész, a FolkEmbassy Junior Prima-díjas prímása, a Fonó Budai Zeneház nemzetközi kapcsolatainak vezetője. Esténként olyan mesterekkel beszélget a táncházmozgalom virágkoráról, akik első kézből szívták magukba annak a paraszti környezetnek a világát, amelyben táncaink, dalaink születtek.

Rosonczy-Kovács Mihály vendégei: Navratil Andrea népdalénekes. Lányi György népzenész brácsás, Halmos Attila népzenész prímás és Kerényi Róbert népzenész furulyás. Mind a négyen a magyar népzene leghitelesebb és legalázatosabb tolmácsolóinak legszűkebb körébe tartóznak.

Kedvcsinálóként álljon itt néhány történet, gondolat, tőlük, illetve közvetítésükkel:

Az igazi mesterek

Igazi mestereimnek azokat a kedves „öregecskéket” – asszonyokat és embereket – tartom, akiktől az énekeket és a hagyományokat tanultam. Néhányukkal személyesen is több időt eltölthettem, sokkal többet kaptam tőlük egynéhány éneknél, mesénél vagy imánál. Az így megtapasztalt élményeket közvetítem előadóművészként, és adom tovább tanárként.”

Navratil Andrea

(www.navratilandrea.hu)

Icsán Pityu módszere

Icsán Pityu tanított engem otthon, a házában is. Felvettem magnóra, de sehol az égadta világon nem találom a kazettát, szerintem leadtam a Zenetudományi Intézetben.

Úgy gondoltam, hogy nem a táncházban kell ellesnem a dolgokat, hanem otthon, nála. Szépen lassan elmagyarázza, hogy melyik vonást hogyan kell húzni, mikor milyen akkordot kell fogni –, s mindezt nyugodt körülmények között.

Nem egészen így ment. Alapvető dolog, hogy a dallamot ismerni kell úgy, hogy el is tudjad dúdolni, vagy fütyülni. Ha ez megvan, akkor már tied a nóta, innen már „csak” az akkordmenet a kérdés, és természetesen a vonás.

Úgy mérik, hogy ki a jó kontrás, hogy milyen a jobb keze, hiszen azzal adja a ritmust. Ha valaki e mellé még jó akkordokat is fog, és nem a „fellegekbe’ fogja a hangokat”, az már valaki. Icsán Pityu egy ilyen kontrás volt, sokan dicsérték, nem véletlenül, bármit lekísért. Szóval, náluk otthon, az asztalnál dúdolta a dallamokat, kontrán kísérte magát és mutatta, lessem el a dolgokat. Fogott egy „A” akkordot, és mutatja.

– E, Gyuri drága!

Láttam, hogy „A” akkordot mutat, de „E”-t mond, félve jeleztem neki, hogy az „A” és nem „E”.

De ő csak folytatta, hogy:

– E, e, e… drága Gyuri!

Rájöttem, nincs itt semmiféle szolfézs óra, csak mutatja, hogy itt van, nézd, vagy lelesem, vagy nem tanulok meg kontrázni soha. Ez az ősi módszer nagyon jól működik, ez a leggyorsabb tanulás, aki akarja, kipróbálhatja.

Lányi György

forrás: „Meséld el, Gyurkedli…”, 2018.

Apáról fiúra

Télen magas hóban halad a gyalogos a célja felé, mert abban a régmúlt időben még nem járt autóbusz a Szamos menti falvakon át. Akinek volt, lovas kocsival ment a célja felé. Egy néprajzkutatónak se’ lova se’ kocsija nem volt csak a két lába és célja: végigjárni a falu házait s kérdezgetni az embereket, s ha kedvük van, nótáikat lejegyezni.

Télen erre a célra jó hely a fonó. Összegyűlnek néhányan a falubeli nagyobb leányokból, egyik csapat, melyik minden évben ezt a helyet bérli ki egy magános személytől. Mire eljön a tavaszi munka ideje, meg kell fonni, vagyis fonallá alakítani a kender kicsépelt vattaszerű belsejét. Ebből szőnek majd törölközőt, lepedőt, ágyhuzatot, párnát, vagyis a leány kelengyéjét. Ezt viszi magával a férje házába. A munka petróleumlámpa fénye mellett folyik, mert nemcsak bolt nem volt, ahol ezeket a holmikat megvehették volna, de villanyáram sem a szatmári falvakban. A fonó a szórakozás helye is volt: nem volt mozi, televízió, diszkó. Talán egy-két helyen volt elemes rádió, amelyen egyetlen állomást lehetett fogni s híreket hallgatni.

A népzenekutató arra is jó volt, hogy előcsalogassa a nótákat, melyeket máskor talán nem vettek volna elő. És ment a beszélgetés, mesélés, s közben sebesen forgatták a fonálkészítés eszközeit. Valamivel később fiuk is megjelentek, mert a hely közelebbi ismerkedésre is alkalmat nyújtott. Egyikük citerát hozott, vele új nótákat és új hangulatot: fel lehetett ugrani a merev ülésből s egyet táncolni. Így ment ez télről-télre.

(Halmos István, Halmos Attila édesapja)

forrás: Felsütött a nap az égre – Magyar népdalok Rosonczy-Kovács Mihály válogatásában, 2012.

Élet-játék-muzsika

Az úgy volt, amikor 1997-ben Jani bácsi nálunk aludt egy Marczibányi téri gyimesi bál után, másnap azt modta nekem „ vedd csak elő a kicsi furulyád, muzsikáljunk együtt!”. Elővettem a kis d-s furulyám, odahangolt hozzá az öreg, játszottunk néhány apróhéjsza dallamot.  Csodálatos élmény volt vele muzsikálni –  pedig akkor még tőle nem tanultam, csak azt fújtam, amit korábban a gyimesi furulyásoktól tanultam. Minden esetre azt mondta nekem „Gyere ki hozzám Robikám tanulni”… Aztán haza utaztak, majd kellet egy kis idő, mire ráeszméltem –  amit kerestem, hogyan tovább: mit kéne tanuljak, s mint  fejlesszem  magam zenészségét – a megoldás imént köszöntött be hozzám Jani bácsi képében. Maga a mester hívott meg, hogy átadhassa tudását,  mely aztán tíz éven keresztül életem legkomolyabb zene-iskolája volt: hangszer független élet-játék-muzsika. Persze nem csak engem tüntetett ki ezzel a lehetőséggel: Sokakat tanított ő Gyimesben is.

Ő valóban játszott, a játéknak  valamennyi értelmében: a pillanatnak megfelelően hol kőkeményen, hol lágyan, könnyed érzékenységgel, hol biztos kigyakorlottsággal, hol kiszámíthatatlanul kacéran, hol fájdalommal, hol önfeledt örömmel, … mindezek egy-egy  pillanatban egyszerre is jelen tudtak lenni, tódultak ki belőle az őszintén átélt pillanatok.

Mindehhez ott volt  magabiztos, magas szintű hegedűtechnikája,  a játék  alázatos, hű szolgájaként! A világban bárhol, bármilyen környezetben,  előbb- utóbb képes volt elfogadó lenni, jól érezni magát, felvidítani a körülötte lévőket.

Kerényi Róbert:

https://ritmuseshang.blog.hu/2017/09/22/az_angyalokkal_volt_o_kozeli_rokonsagban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás