„folkTrend!” – A hagyomány a régi, a stílus új – Modern öltözetek a hagyomány jegyében

A „folkTrend!” divatbemutató először 2016-ban a  Hungarikum Bizottság kezdményezésével és támogatásával valósult meg. A program évente kiírt pályázatok útján teremti meg a lehetőséget az ismertté válásra azon tervezők számára, akik ősi viseleti kultúránkhoz visszanyúlva a XXI. század igényeinek megfelelő ruha-, illetve öltözék kiegészítő kollekciókat hoznak létre. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége 2019-ben vált partnerévé a kezdeményezésnek és azóta minden évben köszönthetjük nagyszínpadunkon a folytonosan megújuló látvánnyal, érdekes ötletekkel telített produkciót. Az idei színpadi előadás megálmodói a Fitos Dezső Társulat koreográfusai: Kocsis Enikő és Fitos Dezső, közreműködnek a Fitos Dezső Társulat táncosai, Pálházi Bence Bandája, valamint a Dalinda Énekegyüttes.