Díszvendég: Mongólia

Helyszín: Oroszlános Udvar

2017 augusztusában Mongólia lesz a Mesterségek Ünnepének díszvendége. A hazánknál 17-szer nagyobb országot alig 3,2 millióan lakják, s bár napjainkban a népesség nagyobbik része a városokban él, valamennyien büszkék nomád hagyományaikra, kultúrájukra. Bár az utóbbi évtizedben a mongol gazdaság látványos fejlődését elsősorban a rendkívül gazdag ipari nyersanyag- és ásványkincs-vagyon kitermelését célzó beruházásoknak köszönhette, épp napjainkban válik egyre határozottabb kormányzati célkitűzéssé a fenntartható fejlődés, az ökológiai gazdálkodás és a több lábon álló gazdasági modell kialakítása, melyben a hagyományos nomád állattartás kiemelten fontos szerepet játszik. A vidéken élő, s még ma is nomadizáló népesség életmódja nem sokat változott az évszázadok alatt. Napjainkban is azt a nagyállattartó, legelőváltó nomád gazdálkodást folytatják, mint elődeik a nagy mongol birodalom idején, vagy akár a korábbi nagy nomád birodalmak lakói. A nomád emberek sok tekintetben önellátóak voltak, eszközeiket, szállásukat gyakorta saját erőből, önmaguk készítették, mozgékonyságuknak, alkalmazkodó képességüknek ez volt az egyik záloga. Voltak azonban mesterségek – így például a kovácsoké –, melyeket kiemelt figyelem, gyakran tisztelet övezett. E hagyományok megtartása ma, a modernizálódó és globalizálódó Mongóliában különösen fontos.  A nomád hagyomány és kultúra jelenti a mongolok nemzeti identitásának egyik alappillérét, így természetesen, hogy napjainkban egyre nagyobb figyelmet fordítanak e hagyomány megőrzésére. Mongóliában kormányzati támogatással 1988 óta működik a Mongol Kulturális Hagyomány Központ, melynek az 1990-es évek óta kiemelt feladata a hagyományos nomád kézművességgel foglalkozó mesterek összefogása. Az idén olyan kézművesek látogatnak hazánkba, akik magas szinten művelik e mesterségeket legyen szó nemezelésről, textilről, ruhákról, vagy akár  fémművességről. Ellátogatnak hozzánk mongol íjkészítők is, akik ma is hagyományos eljárással készítik e korábban a nomád harcmodor jelképének tekinthető fegyvereket. Ezek mai felhasználása már jóval békésebb célokat szolgál, az íjak megrendelői a nagy mongol nemzeti ünnepen a Nádomon induló íjászok, ritkábban olyanok, akik egy ilyen mongol íj birtoklásával akarnak adózni nemzeti hagyományaiknak. A mongol íjkészítés technológiája nem sokat változott az évszázadok során, de az íjak formája, a felhasznált anyagok területenként eltérhetnek. A Mesterségek Ünnepén láthatunk majd urjanhaj, burját és mongol íjakat is. Készítőjük bemutatja a technológiát, az íjkészítés egyes fázisait, a felhasznált anyagokat.

A textilművészek bemutatják a hagyományos mongol viseletet, azt a motívumkincset, melynek gyökerei a korábbi évszázadokba nyúlnak. Megismertetnek bennünket a mongol hímzésekkel, de olyan különlegességekkel is, mint a dzószon siré, mely egy olyan „érmés asztalka”, mely egy sajátos „fonási technika” eszköze. Ezzel néggyel osztható számú fonálból készítenek olyan fonatokat, melyeket aztán díszítésként rátétekként használnak ruhákon, hőrög , tubákos szelence tartókon, kis tarsolyokon.

A kovács mesterséget a nomádok között mindig kiemelt tisztelet övezte, művelőik kiváltságosok voltak, gyakran szakrális szerepet is tulajdonítottak neki, így a hagyományos nomád kézművesség talán legreprezentatívabb képviselői. A kovácsok, ötvösök míves munkáiban is rendre visszaköszön a mongol kultúra hagyománya. Az ezüst veretekkel díszített, ajigok, ivócsészék, a nomád pásztorkészségek (hit hotag, „tűzszerzám és kés) a mongol kézművesség talán legreprezentatívabb darabjai.