A Nemzeti Tehetség Program keretében közösen hozták létre alkotásaikat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem iparművészei és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének népművészei – elsősorban a bőr- és textilművesség területén. Más-más kulturális háttérből érkezett fiatalok dolgoztak együtt. A hagyományokból indultak, de a régi értékeket mentve, tovább is gondolták a tradíciót.

Régi álmom vált valóra azzal, hogy most végre együtt dolgoztak a kézművesek és az iparművészek

Illés Vanda programvezető gondolatai az együttműködésről

A program kezdetén, tréninggel hangolódtunk egymásra és végül igazi közösség született. A helyzet az, hogy korábban nem nagyon találkoztak a kézművesek és az iparművészek. A „Párhuzamok” megvalósulásával végre együtt alkottak ennek a két igencsak külön világnak a képviselői. Az alkotással pedig megszületett a közös nyelv is. Egész egyszerűen eddig erre nem volt lehetőség.

Óriási volt látni, hogy tényleg remekül tudunk közösen dolgozni. Egy-egy tárgyat többen hoztunk létre. A műhelymunka közelebb hozott bennünket egymáshoz, közelebb hozta egymáshoz a párhuzamos világokat. Én magam hímzőként egy hímzett, nemez-bőr táska megszületésénél bábáskodtam, egy nemezelő és egy bőrműves társammal. Egymást inspiráltuk, nagyon klassz volt.

 

 

 

Egyediség és lelkesedés…

úgy érzem, ezeket a szavakat mindenképpen le kell írni a „Párhuzamok” programmal kapcsolatosan. És most már csak rajtunk múlik, hogy továbbra is figyelünk-e egymásra.

De van itt még más is! Kiemelt sátrunk lesz a Mesterségek Ünnepén. Itt a program résztvevői mesterség bemutatókat tartanak, lesz kiállítás, kerekasztal beszélgetés, de még divatbemutató is.

 

 

 

Illés Vanda

hímző, művészettörténész, művelődésszervező, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának vezetője.

Fő tevékenységem a népi iparművészeti zsűrizések megszervezése kézműveseknek. Osztályunk szervezi a szakági pályázatokat, hátteret ad a Népi Iparművész címek odaítéléséhez és népszerűsíti a népi iparművészetet itthon és külföldön.

Imádom a munkámat, mert kapcsolatban lehetek az ország legelismertebb kézműveseivel, és segíthetem őket.

A népi kézművesség szeretete már gyermekkoromban kezdődött, ugyanis édesanyám és nagymamám is művelte. Mindketten kiváló hímzők, így magam is 4-5 éves korom óta hódolok már ennek a foglalatosságnak. Számtalan helyezést értem el országos versenyeken, 2006-ban a Népművészet Ifjú Mestere kitűntetést is megkaptam. 2011-ben a Békés Megyei Népművészeti Egyesület – amelynek tagja vagyok – a Jövő személyisége elismeréssel jutalmazott, 2013-ban pedig Junior Prima díjas lettem.

A Kárpát-medence népi kultúrájának értékeit igyekszem széles körben ismertebbé tenni hazánkban és más országokban. Szerintem fontos, hogy az újragondolt alkotások illeszkedjenek a mai lakás- és öltözködéskultúránkba. Ehhez az is elengedhetetlen, hogy kézműveseink lehetőséget és támogatást kapjanak a bemutatkozásra, közösen alkothassanak designerekkel, divattervezőkkel, és legyen lehetőségük külföldre látogatni. Ebben segítséget szeretnék nyújtani nekik.

Hiszem, hogy a jövőben egyre nagyobb megbecsülést kapnak majd az igazi értéket képviselő, magas színvonalú, kézzel készített termékek és alkotóik.