Szakmai beszámoló a 28. Mesterségek Ünnepéről

Szakmai beszámoló a 28. Mesterségek Ünnepéről

XXVIII. MESTERSÉGEK ÜNNEPE

Budavári Palota – 2014. augusztus 16 – 20.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A Mesterségek Ünnepe rendezvény idén huszonnyolcadik alkalommal került megrendezésre a Budavári Palota területén.

szakmai beszamolo 1


A NESZ Tagszervezetei: Mesterek és Műhelyek

A rendezvényen a NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE meghívására Magyarország minden megyéjéből a Szövetség 51 Tagszervezete vett részt. Közel 800 résztvevő mutatta be hagyományos kézműves mesterségének titkait, valamint az így készült népi- és iparművészeti alkotásokat.

A pavilonokban berendezett több mint 100 működő műhelyben az alábbi mesterségek kerültek bemutatásra:

fafaragó, csuhé- és kenderfonó, bőrműves, fegyverkovács, fazekas, gyöngyfűző, szíjgyártó, nemezkészítő, kosárfonó, szaru- és csontfaragó, bútorfestő, mézeskalácsos, rojtkötő, babakészítő, tojásfestő, hímző, csipkeverő, rönkbútor készítő, szalmafonó, viseletkészítő, szövő, lószőrfonó, papírmerítő, hangszerkészítő, késes, kádár, ötvös, kovács, kötélverő, vályogvető, gyékényszövő, bábkészítő, kékfestő, tűzzománc készítő, drótos, hajfonó, fémműves.

szakmai beszamolo 2


Kiemelt téma: Fémművesség

A program megvalósításának szakmai partnerei: Magyarországi Kovácsmíves Céh, Öntödei Múzeum, Gombos Miklós és Gombos Ferenc harangöntő mesterek.

A téma jellege miatt idén először az Oroszlános Udvar helyett az Újvilág Kertben láthatták a kiemelt téma programjait, melyek az alábbiak voltak:

  • Egy közel 130 m2-es szabadtéri kiállítótérben nagyszabású kiállítás volt, Tűzzel – vassal…” címmel, ahol jeles fémes mesterek munkáiban gyönyörködhetett a közönség.
  • Az Újvilág Kert közepén a Gombos Öntő Műhely által egy nagyméretű harang volt látható, mely mindennap hallatta hangját.
  • A felépített műhelyekben állandó bemutatók működtek az alábbi fémes illetve a fémhez kapcsolódó mesterségekben: borbély, kovács, fegyverkovács, damaszkolás, sodronypáncél, tojáspatkolás.
  • Az Öntödei Múzeum közreműködésével az alábbi bemutatók valósultak meg: ólomkatona készítés, éremütés.
  • A kiállítást és bemutatókat az alábbi szakmai filmvetítések kísérték: A harangöntésről; Szekérkészítés; Beszélgetés Végh László bognármesterrel; Beszélgetés Cservenák László mátészalkai múzeum igazgatóval; Tüzihegesztés; Az öntöde utolsó munkanapja; Mecenzéf
szakmai beszamolo 3


Vendégeink

Idei vendégeink a CIOFF (Folklórfesztiválok Nemzetközi Szervezete) delegálásával Törökországból érkeztek, akik az alábbi mesterségek jeles képviselőik voltak: ékszerkészítő, fazekas, nyomdász, üvegműves, gyapjúfeldolgozó, hímző, cipőkészítő. Termékeiket és mesterségbemutatóikat a Savoyai Teraszon felépített pavilonokban láthattuk.

A Yunus Emre Enstitüsü – Török Kulturális Intézet közreműködésével sikerült egy könyvkészítő műhelyt is bemutatni, amiben a török mesterek által a könyvkészítés alábbi tevékenységeit ismerhettük meg: kalligráfia, miniatúrafestés, márványfestés.

szakmai beszamolo 4


Kézműves iskolák, képző intézmények

A NESZ idén is vendégül látta a Magyarországon működő kézműves iskolákat és képző intézményeket, hogy a legifjabb népművészek is számot adhassanak mesterségbeli tudásukról. A műhelyeikben a látogatók kipróbálhatták többek között a hímzést, varrást, illetve a gyertyamártást is. Résztvevő kézműves iskolák és képző intézmények:

  • Esély Kövessi Erzsébet Baptista Szakiskola Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest
  • Fóti Népművészeti-, Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium
  • Hagyományok Háza, Budapest
  • Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Békéscsaba
  • Dr. Kresz Mária Alapítvány, Budapest
  • Marcalvárosi Főigazgatóság Kovács Margit Szakképző Iskola, Győr
  • Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégiuma
  • Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája, Budapest
szakmai beszamolo 5


Mesélő Mesterek: A Népművészet Mesterei

A fiatal tehetségek mellet idén is helyet kaptak a szakma nagy mesterei a Népművészet Mesterei is, akik egy beszélgetés keretében ismertették meg a közönséget szakmájukkal, életútjukkal. Az Hunyadi Udvarban felépített jurtában mindennap várták az érdeklődőket.

Mesélő Mestereink voltak: Puskásné Oláh Júlia, Kovács Szabolcs, Haris Mária, Horváth Kata, Gombos Miklós, Gosztonyi Zoltán, Imre Sándor, Kiss Gabriella, Vajda László, Szűcs Imre, Gerencsér Zsolt

szakmai beszamolo 6


Kitüntetések

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ünnepélyes keretek között átadtuk a NESZ által alapított díjakat: Év mestere -, Év Ifjú Mestere -, Év Műhelye, Király Zsiga -, Hagyományőrző – és az Aranykoszorú díj.

A díjakat kapták:

  • Év Ifjú Mestere:          Hotyek Zita – kádármester
  • Év Mestere:                 Kovács Attila – cipőkészítő
  • Év Műhelye:                Dabas és Térsége Kézműves Egyesület, Zala megyei Népművészeti Egyesület
  • Hagyományőrző díj:     Porkoláb Ferenc – szűcs
  • Király Zsiga díj:          Pataki Miklósné, Kádár Ferenc, Gera Klára, Tifán Irén, Zalaegerszegi Hímző Stúdió
  • Aranykoszorú díj:      Dr. Kovács József – fafaragó
szakmai beszamolo 7

Gyerekprogramok

  • Gyermekjátszók: több helyszínen, ahol az érdeklődők kipróbálhatták, a nemezelés, rongybabakészítés, csuhéfonás, kötélverés, fazekasság, gyapjúfestés, madzagszövés, gyékényezés, bőrművesség fortélyait.
  • Tekergőtér – játéktér: a logikai és ügyességi játékok minden évben nagy sikert aratnak a gyerekek és felnőttek körében is.
  • Kosaras körhinta: a legkisebbek legnagyobb örömére idén is ki lehetett próbálni az Újvilág Kertben.
  • Színpadi gyerekprogramok: mindennap a Palota – és az Oroszlános színpadon
szakmai beszamolo 8


Érkezzen viseletben!

Folytattuk az elmúlt évben elkezdett nagy sikerű kezdeményezésünket az Érkezz Viseletben fotópályázatunkat. A viseletben érkező vendégeinknek lehetősége volt lefotóztatnia magát a rendezvényen kijelölt fotóponton. Ezzel a kezdeményezéssel idén is szeretnénk felhívni a figyelmet a magyar viselet sokszínűségére és a mindennapi hordhatóságára. A győztes fotókat díjazásban részesítettük.

szakmai beszamolo 9


Divatbemutató

„Érték és szépség” címmel divatbemutató láthattunk Hrivnák Tünde kollekciójából, melyet azoknak ajánl, akik az elegáns, klasszikus stílust kedvelik és öltözékükkel szeretnék kifejezni identitásukat és kultúrájukat.

A divat témában az érdeklődök még megcsodálhatták a Napvilág Alapítvány „ Akinek inge vegye magára!” című divatbemutatóját.

szakmai beszamolo 10


Sajtutca

A KKAOSZE (Kis – Közép és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete) közreműködésével idén harmadik alkalommal is vendégül láttuk hazánk sajtkészítő mestereit.

szakmai beszamolo 11


Színpadi programok

Idén is két nagyszínpad működött a Savoyai Teraszon és az Oroszlános Udvarban. A négy nap során felléptek hazánk legkiválóbb zenészei és táncosai, többek között:

Tükrös Zenekar, Bordó Sárkány Régizene Rend, Kobzos Kis Tamás és Erddal Salikoglu, Best of Dongó, Kiss Ferenc – Keresztes Dóra, Szlama Band, Palya Bea, Meszecsinka, Kolompos Együttes, Gypo Circus, Both Miklós és a Palimo Band, Berena Együttes, Balogh Kálmán és a Parno Graszt, Zűrös Banda… és még sokan mások

szakmai beszamolo 12


Kiemelt színpadi programunk

A Savoyai Terasz nagyszínpad nagyszabású programjának közreműködői a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség hagyományőrző táncegyüttesei valamint a Fölszállott a páva népi tehetségkutató verseny díjazottai.

A rendezvény díszvendége Törökország, akik nemcsak mesterségekkel, hanem zenével és tánccal is elkápráztatta a közönséget.

Ünnepélyes kenyéráldás

Sok – sok év után idén újra a Szentháromság téren a Mátyás Templom előtt került sor az augusztus 20-i kenyéráldásra több száz résztvevő mester, zenész és táncos közreműködésével. Az ünnepséget megelőzte a mesterek aratókoszorús felvonulása, melynek útvonala az alábbi volt: Szent György tér – Dísz tér – Tárnok utca – Szentháromság tér.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA


„Jó gyakorlatok a néphagyomány továbbörökítésére – fókuszban a fiatalok” konferencia

A konferencia a néphagyomány átörökítésének legjobb példáit mutatta be, különös hangsúlyt fektetve az egész Európában a szakmai kiöregedéssel küzdő kézműves szakmák oktatására. Egy közös Európában fontos, hogy a szellemi és kézműves néphagyomány átörökítésének módozatait egymással egyeztessük, a jó gyakorlatokat egymástól átvegyük, ezáltal segítsünk megőrizni közös európai gyökereinket.

A konferencia előadói voltak: Pál Miklósné; Sándor Ildikó; Susanne Green (Németország); Bodil Akselvoll (Norvégia); Kerem Koker (Törökország)

Kézműves gasztronómia

Idén is megkóstolhattuk a kézműves gasztronómia finomságait, úgymint: zalai dödölle, kürtőskalács, kenyérlángos, töki pompos, frissen sültek, bogrács ételek és bio élelmiszerek

szakmai beszamolo 14


Marketing

Hasonlóan a korábbi évekhez a 2014-es év során is nagyon sok média megjelenés harangozta be a 28. Mesterségek Ünnepét.

Jelen voltunk több rádióban direkt reklámspotokkal, így az Inforádióban, a Gazdasági Rádióban és a Juventus Rádióban is. Ily módon elfoglaltabb, komolyabb témákat kedvelők, és könnyedebb szórakozásra vágyó hallgatók figyelmét egyaránt megcéloztuk.

Rádiós beszélgetés készült a Bartók Rádió, az Inforádió, a Lánchíd Rádió, a Jazzy Rádió és a Kossuth Rádió több műsora részére is, hírekben számolt be az eseményről a Class FM, a Jazzy, és a Klubrádió is.

A médiában történő nem igazán előnyös változások a televíziók kulturális műsorainak számát érintették, ugyanis hagyományos előzetes beharangozó beszélgetés a nyári műsorstruktúra hiányosságai okán csak a DunaTV Kívánságkosár c. műsorában, a Hír TV Paletta című műsorában, és a FIX TV-ben tudott készülni.

A rendezvényen magán ugyanakkor minden országos televíziós csatorna képviseltette magát forgatócsoportokkal, így a híradókban, ünnepi összefoglalóban minden csatornán szerepeltünk, így a Magyar Televízióban, a TV2-n, a Duna TV-ben, a Hír TV-ben, az Echo TV-ben és az ATV-ben egyaránt.

Kiemelt médiapartnereink voltak ismét mindazok a magazinok, amelyeket olyan olvasók forgatnak leginkább, akik maguk is szívesen kézműveskednek, vagy foglalkoznak kreatív tevékenységgel, így a Nők Lapja Konyha, Mi Otthonunk, és a Veranda Magazin is. Idén újra született együttműködés a Praktika Magazinnal, a kitelepülés színvonalával idén is minden partner elégedett volt. Új partnerünk volt idén a Sokszínű Hungarikum magazin, akik rádiós, print és online megjelenéssel is támogatták a fesztivált.

A legtöbb magazin kulturális ajánlóban hozta a hírt, így a Nők Lapja Nyár, a Kismama, a Vidék Íze, a Diéta és Fitnesz, a Helyi Téma is felhívta  egyebek mellett a figyelmet a nyár kedvenc eseményére.

Családi lapok is ajánlották a programot, így a KépMás családmagazin, mely együttműködő partnerként szintén többször számolt be a fesztiválról.

Hirdetésünk jelent meg a PORT programajánló magazinban, a Pesti Est aktuális lapszámában és a Volánbusz Útközben magazinjában is.

A rendezvény környékén pedig természetesen az összes napilap is előzetesen ajánlotta olvasói figyelmébe a Mesterségek Ünnepét, így a Metropol, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszava, a Népszabadság, a Bors, a Színes Ász, valamint több megyei lap is beszámolt a történésekről.

A külföldi vendégeket, vagy a hazánkban élő külföldieket az úgynevezett expat lapokkal céloztuk meg, a Budapester Zeitung, a Budapest Times és a Servus magazin is évek óta partnerünk a beharangozásban, ez idén is éppen így történt. Az ő hathatós segítségükkel értünk el számos külföldi vendéget.

Új partner volt a Discover Hungary magazin, akik a hazánkban hajóval vakációzó vendégek elérésében segítettek, print hirdetéssel és televíziós spotok sugárzásával. Szerepeltünk a City Walks nevű turisztikai térképen is kis programajánló hirdetéssel, amely szintén szállodákban, turisztikai pontokon került terjesztésre.

2014-ben továbbra is fontos volt az online kommunikáció jelentősége, hiszen a legtöbben manapság már az Internet segítségével tájékozódnak.

A rendezvényt megelőző hónapokban, hetekben több sajtóközlemény is született, amelyeket a hírügynökségek, hírportálok, kulturális portálok, családi magazinok szívesen megjelentettek. Ebből két körben idén is több mint 200 megjelenés született.

A beharangozó cikkeken, programokon kívül bannerkampánnyal is jelen voltunk több internetes portálon, így a NőiNetcafé, a Port.hu, és a Kultúrpart.hu idén is kiemelten promótálta a 28. Mesterségek Ünnepét, mellettük pedig idén partnerünk lett a Pénzcentrum.hu, a Színház.hu, a Fidelio.hu is.

A 2011-ben indított Mesterségek Ünnepe Facebook profil az idei szezonra tovább megerősödött, célzott hirdetés és organikus növekedés útján jelenleg 20 618 fős közösséget érünk el ily módon. Ez a közösségi oldal pedig a legaktívabb, aktuális kommunikációra is lehetőséget adott a rendezvény öt napja idején.

Budapest frekventált helyein, 40 db utcai kapcsolószekrény-plakátot sikerült szerezni, rendkívül jutányos gyártási és kihelyezési áron.

Összegzésként elmondható, hogy 166 db rádióspot, 15 db direkt hirdetés, 4 különböző méretű banner számos internetes felületen, és megközelítőleg 300 db print, online és elektronikus beharangozó segítette a rendezvény népszerűsítését.

www.mestersegekunnepe.hu oldal látogatottsága is elérte a több tízezer főt.

Együttműködő partnereink és legfőbb alvállalkozóink

Együttműködő partnereink:NESZ Elnöksége; NESZ Tagszervezetei; NESZ Szakmai Bizottságai; Magyarországi Kovácsmíves Céh; Kézműves Iskolák; Öntödei Múzeum; Gombos Miklós és Gombos Ferenc Öntőműhely; KKAOSZE, Kis-Közép és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete; Magyar Nemzeti Galéria; Budapesti Történeti Múzeum; Országos Széchenyi Könyvtár; Várgondnokság Nonprofit Kft.

Főbb alvállalkozóink:Arteregó Kft. kommunikáció; Kaszta Dénes grafikai tervezés; Bálvány Kft. installációk, műszaki kivitelezés; Brilliance Disztribútor Kft. szemétszállítás, takarítás; Eventstuff Kft. installációk, eszközök; Modul Art Kft. nyomdai kivitelezés; OMSZ időjárás előrejelzés; Fit Med Kft. orvos, mentő; Pentaton Kft. programok; Pi-Art Kft. jegyértékesítés; Szín – Művek Kft. dekoráció; Toi-Toi Kft. wc; Valton Sec. Kft.biztonság

A Mesterségek Ünnepe számokban

Helyszín:                     Budavári Palota; 9 helyszín

(Szent György utca, Hunyadi Udvar, Oroszlános Udvar, Savoyai Terasz, Halászófiú Terasz, Keleti Felvezető sétány, Rondella, Újvilág Kert, Sikló utca)

Előkészületek:                        2014. februártól kb.180 – 200 nap

Rendezvény:               2014. augusztus 16 – 20., 5 nap

Mesterek:                    1000 fő

Műhelyek:                   150 db

Képző intézmények:   8 db

Külföldi vendégek:     40 fő

Színpadok száma:       2 db

Fellépők:                     671 fő

Színpadi programok:   47 koncert

Látogatók száma:        53.644 fő

Műsorfüzet:                45.000 db

Önkéntesek száma:     10 fő

Alkalmazottak száma: 3 fő

Előkészítés:                 13 fő

Alkalmi munkavállalók: 42 fő

Takarítási órák száma: 754 óra

Kukák száma:             1040 db

Keletkezett szemét:     189 m3

Biztonsági őrök száma:           164 fő

Összes őrzési óra:       2182 óra

Áramfogyasztás:         9830 kw

Befogadott számlák:   350 db

Nyomtatott sajtó:         27 db megjelenés

Online média:             210 db megjelenés

Elektronikus média:    29 db megjelenés

Reklámspotok:            40 db Infó Rádió

75 db Gazdasági Rádió

56 db Juventus Rádió

Plakát kihelyezés:       40 db

Facebook közösség:    20.618 fő

Honlap látogatottság:   54.338 fő

Oldal megtekintés:      265.808

Összegzés

A Budai Vár adottságai ellenére a jó szervezés eredményeként rendezvényre érkező nagyszámú gépkocsi és teherautó a környék közlekedésében nem okozott fennakadást, a rendezvény idejében felszerelt vári sorompók sem nehezítették túlzottan a fesztivál lebonyolítását.

A rendezvényen a műemlékekben és azok környezetében semmilyen kár nem keletkezett. A fesztivál után a helyszínt kitakarítva, a hulladékot elszállítva, a helyszínt a rendezvény előtti állapotban hagyták el a szervezők.

Nagy örömünkre, idén is több tízezren látogatták a rendezvényt. A látogatók összetétele szerint elsősorban hazai érdeklődők látogatták a rendezvényt, de idén is nagy létszámban voltak jelen a Magyarországon vendégeskedő turisták is. Minden évben bebizonyosodik, hogy a Mesterségek Ünnepe program nagy létszámot mozgat meg mind a résztvevők, mind pedig a látogatók körében. Részünkre ez olyan visszaigazolásként szolgál, hogy továbbra is érdemes időt és energiát fektetni a kézműves területre, mert minden Mesterségek Ünnepe rendezvény befejezése után beigazolódik, hogy igény van az ilyen, és hasonló színvonalú események megvalósítására.

szakmai beszamolo 15


Melléklet

1 db Műsorfüzet

1 db Sajtódosszié

1 db Plakát

1 db CD fotókkal

A rendezvényről további tájékozódás a Mesterségek Ünnepe hivatalos honlapján lehetséges, melynek elérhetősége: www.mestersegekunnepe.hu

Támogatásukat ezúton is köszönjük.

Budapest, 2014. szeptember 25.

IGYÁRTÓ Gabriella

Népművészeti Egyesületek Szövetsége

ügyvezető igazgató