Fejér Megyei Népművészeti Egyesület

Fejér Megyei Népművészeti Egyesület

Elhelyezkedés a rendezvényen belül: Hunyadi Udvar
Műhelyek felsorolása: szövőműhely

Ők is szőnek
  • zsűrizett portékák kirakodóvására
  • mesterség bemutató műhely – szövőtechnikák
  • játszóház – kreatív játékok

A Fejér Megyei Népművészeti Egyesületet 1984-ben jött létre megyei, népművészet iránt elkötelezett alkotókból. Célja, hogy a népművészet értékeit, a kézművesség hagyományait kutassa, feldolgozza, terjessze, valamint, hogy összefogja és segítse megyénkben a gyermek-, ifjúsági- és felnőtt korosztály számára a tárgyalkotó népművészet megismerését.

Sokrétű szakmai munkát folytatunk megyei, regionális és országos szinten egyaránt: népművészeti kiállításokat szervezünk, különböző szakmai programokon (előadásokon, konferenciákon) veszünk részt, játszóházakat tartunk, tábort szervezünk és népművészeti vásárokon mutatkozunk be.

A hatékonyabb munka érdekében együttműködünk a megye más hasonló jellegű szervezeteivel, de a személyes ismeretségeknek köszönhetően az ország többi népművészeti egyesületével is jó kapcsolatokat ápolunk. Ebben a munkában a Népművészeti Egyesületek Szövetségére (NESZ) is támaszkodhatunk, amelynek szervezetünk hosszú évek óta tagja.

Szervezetünk a kezdetektől jelen van a tárgyalkotó népművészet egyik legrangosabb éves seregszemléjén, a budavári Mesterségek Ünnepén. Ebben az esztendőben fazekas, hangszerkészítő, zsűrizett portékákkal és mesterségbemutatókkal várjuk az érdeklődő közönséget.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás