Kiemelt téma: Játék

2016-ban a 30. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája:

JÁTÉK

A játszás képessége, a játékosság talán legelemibb ösztönünk. Minden, ami élő és önálló, akaratlagos mozgásra képes, tud játszani. A kisbabák is, amikor a szemlélődés szakaszán túl jutottak, legelső önálló akaratból először játszani kezdenek. Minden játék számukra, minden mozgás, minden képzelet, az egész körülöttük lévő világ. Játék közben nincs súlya a létnek, nincs felelősség, csak a pillanat szabadsága van, a létezés szórakoztató mivolta. Épp ezért játék közben vagyunk talán a legfogékonyabbak az új információk beengedésére, vagyis magára a körülöttünk lévő világ működésének elsajátítására, szokásainak megtanulására.

Népi játékaink korlenyomatok. A népművészeti alkotássá váló játékeszközök nem csupán szemet gyönyörködtető használati tárgyak, hanem alkalmasak arra, hogy egy közösség életmódjára, szokásaira ráláthassunk általuk. Különösen, ha nem csupán a tárgyi játékokra, hanem magára a játszásra, a szórakozás és szórakoztatás formáira is gondolunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Népművészeti fesztiválunk fő témája tehát a játék a maga teljes, komplex értelmezésében. Egyrészt a népi játékok tárgyi kultúrájának bemutatása játékkészítő mesterek segítségével, másrészt hagyományőrző játékok, művészeti előadások programszerű, illetve interaktív formában történő bemutatásával.

A népi szórakozás és szórakoztatás terei korábban a vásárok, piacterek és utcák voltak. Ennek megfelelően a kirakodó vásárban kis tereket, beugrókat alakítunk ki, ahol kis utcai játékokra, vásári bábosok és utcaszínházak bemutatóira, interaktív játékokra kerül majd sor. Ha a játék van a középpontban, az interaktivitás elengedhetetlen. Persze nézni is lehet és csodálni egy művészi játékot (pl. egy vásári bábos előadását), de a játék „kipróbálva” a legizgalmasabb. A gyermekeknek hagyományőrző pásztor- és csikós játékokat, kézügyességet fejlesztő népi játékokat, népi hangszeres játékokat, együtt táncolási lehetőséget, pihenésképpen pedig kis meséket, zenéket, bábszínházakat hozunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A felnőtteknek (nagy gyerekeknek) pedig interaktív (bevonós) utcaszínházi előadásokat, vásári komédiásokat, igazi, a családi hagyományokat életmódszerűen továbbélő vásári bábosokat. (Sajnos őket már csak külföldről tudjuk meghívni, az utolsó magyarországi vásári bábos család utolsó tagja, Kemény Henrik néhány éve hunyt el.) Vannak viszont tehetséges fiatalok, aki, ha nem is életmódszerűen, de tovább viszik a magyarországi vásári bábos hagyományt, így őket is tervezzük meghívni 2016. évi fesztiválunkra.

Színpadi programjainkban is megjelenik majd a játék öröme (hogy azért mégis lehessen külső szemlélőként is élvezni a játékot). Sok néptáncegyüttes dolgoz fel népi játékokat előadásaikban, ezekből szeretnénk ízelítőt nyújtani Magyarország legjobb néptáncegyütteseinek bemutatásában.


jatek neptanc

Maga a hagyományőrzés nem csupán azt jelenti, hogy régmúlt idők tevékenységeit változatlan formában újratanuljuk, majd megmutatjuk másoknak is. A hagyományőrzés élő dolog. Igazából úgy tud fennmaradni, ha valamelyest alakul, alkalmazkodik a korhoz, amelyben élünk. Megmarad ősi mivoltában, és egyszerre élvezhetővé válik a mai kor embere számára is.

Ezért hangsúlyozottan hagyományőrző fesztiválunkon olyan produkciókat és játékokat, együttjátszást is szeretnénk bemutatni, amelyek maiak, mégis érződik rajtuk a kötődés, a továbbvivés, az élettel teliség.

A nagyprodukciók sem maradhatnak ki, ami minden kor igénye. Vagyis színpadi produkciók közül estére nagyobb lélegzetű és mélységű zenei, illetve táncprodukciókat választunk, amelyekben a népművészet a maga legteljesebb formájában mutatkozhat meg, vagy a maga eredetiségében, vagy tiszteletteljes feldolgozások keretében.